
A Svédországban élő és alkotó festőművész 2002-ben mutatkozott be a Stockholm melletti Danderydben megrendezett Tavaszi Tárlaton. Rá egy évre az ÁGHEGY - skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóirat-antológia - stockholmi tárlatán, majd 2004-ben ismét a danderydi Tavaszi Tárlaton szerepelt négy-négy festménnyel. Budapesten 2005 decemberében, az Amerikai és Nyugati Magyarok Első Irodalmi és Művészeti Fesztiválján állított ki először. Ezt 2006-ban két egyéni kiállítás követte: Hódmezővásárhelyen - a "GALÉRIA 2000" rendezésében - és Budapesten, a Bercsényi Galériában. Szeptemberben a "Skandináv Ház" megnyítója alkalmából rendezett kiállításon láthattuk a festményeit. Legutóbb 2007-ben, Kolozsváron, az Excelsior Galériában volt egyéni kiállítása. Tagja az Ághegy-Liget Baráti Társaságnak, munkásságával jelentős mértékben hozzájárul a skandináv és magyar kultúra közötti híd építéséhez.
Moritz Lívia festményei a messzi skandináv tájak hűvös, de mégis annyira színfoltos tájait elevenítik meg. Egyszerű ecsethordozással rakja fel színeit, azokat a színeket, melyek az érzelem kifejezésének legfőbb eszközei a festészetben, vigyázva a lelki egyensúlyt, a nyugalmat biztosító formákra. A színek és a fény megfelelő használatával örökíti meg a természet által kínált hangulatokat. Festményein keresztül próbálja a nézőt kiragadni őrülten rohanó világunk szorító karmaiból egy röpke pillanat erejéig, rámutatva a természetnek nevezett kincsre, az emberiség legnagyobb és létét biztosító kincsre, amely ma még létezik körülöttünk, de holnap talán már hiába keressük.
Stockholm 2006-10-02